↑ Return to 2017

Szent László-év Öttevényen (2017.06.23-24.)

Június 23-án és 24-én ünnepelte egyházközségünk Szent Lászlót és templomunk búcsúját, Keresztelő Szent János születésének ünnepét. Pénteken Medgyesy Schmikli Norbert professzor úr, Koleszár Boróka, a Szent László-énekverseny harmadik helyezettje és az Ifjúsági Kör közreműködésével kimondottan kunszigeti és öttevényi klasszikus hagyományból származó (kiemelve a 18. századi, kunszigeti Paksi Márton György-énekeskönyv és a Gasztonyi-énekeskönyv énekeit), Szent Lászlóról szóló énekekkel, illetve verssel, legendarészletek felolvasásával emlékeztünk meg Szent László királyról. Ezután a szent király ereklyéjét körmenetben kivittük a templom falain kívülre. A programot Dr. Lukácsi Zoltán rektor atya Szent László hermájának feltárásáról szóló előadása zárta, majd a plébániaudvaron szerény agapé várta a híveket. A templomban kiállításra kerültek a Szent László-rajzpályázatra érkezett munkák is.
Június 24-én kettős ünnepet ülhettünk. Keresztelő Szent János születésének napján Németh László helynök atya (pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából) aranymisét  mutatott be templomunkban. Az atya a szentmise végén ünnepélyes, aranymisés áldásban is részesített minket.

Szöveg: Medgyesy Schmikli Norbert, Sallai Regina
Kép: Bozsó Edit, Király Péter, Sallai Regina

Az adott cikk linkje: http://otteveny.plebania.hu/esemenyek-unnepek/2017-2/szent-laszlo-ev-ottevenyen-2017-06-23-24/