↑ Return to 2014

Plébániai Esték – “Napkeltétől napnyugtáig” (2014.05.23.)

IMG_02132014. május 23-án 18 órakor a Plébánia Esték sorozat keretében a „Napkeltétől napnyugtáig” c. előadásnak lehettünk fül- és szemtanúi, melyet Dr. Angyalics Attila állatorvos tartott a spanyolországi Szent Jakab (El Camino) zarándokútról. Az előadó négyszer járta végig a zarándoklatot, s mind a négyszer más-más távban. Megtudhattuk tőle, hogy az utat háromféleképpen lehet teljesíteni: gyalogosan, lóháton vagy biciklivel. Nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy megosztotta élményeit, s szavaiból érezhettük azt a lelkületet is, amilyen szívvel-lélekkel végigjárta a távot. A több száz kilométer megtétele alatt egy rossz gondolata vagy érzése sem támadt a fáradtság, s a néhol viszontagságos idő miatt, hiszen hatalmas lelki feltöltődést és erőt merített belőle.

De milyen útról is van szó? Ahogyan az előadó fogalmazott: „Mindenki a saját életében egy zarándokutat tesz meg, ez a születéstől a halál napjáig tart, amikor elérjük végső célt. Azt egyedül mi választjuk meg, hogy milyen utakon tesszük meg. Hisz az út, mely az üdvösségünkhöz kell, hogy vezessen, nem mindig olyan egyszerű. Nem megy nehézségek nélkül, sőt kell, hogy dombokat-hegyeket másszunk kitartással. Minden egyes pillanatban hinnünk és tudnunk kell, hogy az az út amin járunk, hova vezet.”

Az El Camino-t van, aki vallási meggyőződésből járja végig, más kalandvágyból vagy divatból vág bele. A legtöbben azonban önmaguk felfedezését, a lelki megtisztulást várják a közel 900 kilométeres zarándoklattól.

A Szent Jakab-út spanyol nevén El Camino ősrégi zarándokút. A mai út Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.

Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található.

Hálásan köszönjük Dr. Angyalics Attila úrnak ezt az élményekkel gazdag előadását, s kívánjuk, hogy még sokszor sikerüljön megtenni az El Camino útját.

IMG_0218

Az adott cikk linkje: http://otteveny.plebania.hu/esemenyek-unnepek/archivum/2014-2/plebaniai-estek-napkeltetol-napnyugtaig-2014-05-23/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.