Plébániai Esték – “Megjöttem, mint az esti csillag” (2016.04.19.)

A Plébániai Esték Öttevényen sorozat keretében 2016. április 19-én “Megjöttem, mint az esti csillag” címmel Tűz Tamás költészetéről hallhattunk, láthattunk több mint egy órás előadást Baksa Péter tanár és felesége tolmácsolásában.
Tűz Tamás iskoláit, köztük a Hittudományi Főiskolát is Győrben végezte. 1939-ben szentelték pappá. Szomódon és Agostyánban kezdte egyházi szolgálatát. A teológia harmadik évében, 21 évesen kezdett el verseket írni. Verseit közölte a Vigília, a Magyar Csillag, az Élet, a Híd, a Győri Szemle. Első verseskötete 1941-ben jelent meg Tiszta arannyal címmel. Tagja volt a győri Kisfaludy Irodalmi Körnek és a pécsi Janus Pannonius Társaságnak. 1943-ban behívták katonai szolgálatra.
A második világháborúban a fronton tábori lelkészi szolgálatot teljesített, majd 1944 őszén Szegednél szovjet hadifogságba esett. Brianszk térségében volt hadifogolytáborban, ahonnan 1947-ben szabadult. Hazatérése után Töltéstava, Bezenye, és Szend plébániáin lelkészkedett. Versei a Magyarokban, a Vigíliában, az az Új Emberben, jelentek meg, de az 1947-es magyarországi politikai fordulat után publikálási lehetőségei beszűkültek.
Az 1956-os forradalom után Nyugatra távozott, ahol a magyarság érdekében tevékenykedett papként, költőként, irodalomszervezőként. 1966-ban kezdeményezésére jött létre az Amerikai Magyar Írók csoportja
Magyarországon az 1970-es évektől közölték verseit különböző folyóiratok. 1987-ben adtak ki válogatást költeményeiből (Hét sóhaj a hegyen, 1987). A kanadai Hamiltonban hunyt el; hamvait hazahozták, Győrben helyezték örök nyugalomra. A szív jogán című kötete 1993-ban jelent meg.
Tűz Tamás kétségkívül a nyugati magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Sokoldalú és kiforrott alkotó, aki a Nyugat harmadik nemzedékétől örökölt hajlékony és gazdag formakultúráját fokozatosan továbbfejlesztve, az elmúlt két-három évtized során a különféle költői irányzatok, avantgárd törekvések eredményeit bátran átvéve és hasznosítva alakította ki saját stílusát, a hagyományos verseléstől a szürrealista, és más irányú verselésig ívelő lírikusi módszerét.
A több, mint egy órás előadás igazán élményekben gazdagon mutatta be Tűz Tamás munkáit. A verseket Baksa Péter tanár úr feleségének tolmácsolásában halhattuk. Köszönjük e szép és színvonalas előadást!
(Király Péter)