Plébániai Tanácsadó Testületek találkozója (2017.05.06.)

Május 6-án rendeztük meg immár hagyományos módon a három egyházközség, Kunsziget, Mosonszentmiklós és Öttevény tanácsadó testületeinek közös találkozóját. A helyszín idén az öttevényi Multifunkcionális Szolgáltatóház volt, ahol Király Péter, az öttevényi testület alelnöke fogadta az egybegyűlteket. Összejövetelünk mottója Teréz anyától származik: „Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte”. Ez alkalommal köszöntöttük Zsolt atyát névnapja és születésnapja alkalmából, illetve hálából az egész éves szolgálatáért, és kifejeztük reményünket, hogy még sokáig tudhatjuk őt plébánosunknak. Az egyházközségek között baráti, családi a légkör, így jót beszélgettünk rég nem látott ismerősökkel, és új barátságok is köttettek. Nagyon jó estét tölthettünk el együtt. Köszönjük Zsolt atyának, aki összeköti egyházközségeinket nemcsak szolgálatával, de szeretetével is.

(Szöveg és kép: Sallai Regina)